+6
°
C
Max.:+6
Min.:+3
Cs��
P��n
Szo
Vas

2024-03-29

Tájékoztatás a helyi iparűzési adó és gépjárműadó változásokról a 2021. évben

Helyi iparűzési adó Tájékoztatás a mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülő vállalkozóknak a 2021. évben bevallott és bevallandó helyi iparűzési adó (HIPA) előlegének csökkentési lehetőségéről.

A koronavírus-világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges egyes intézkedésekről szóló 639/2020. (XII. 22.) Korm. rendelet alapján a mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülő vállalkozóknak a 2021. évben, az adott előleg-fizetési időpontban esedékes – a helyi adókról szóló törvény (Htv.) szerint bevallott és a 2021. évben az önkormányzati adórendelet szerinti adómértékkel bevallandó – adóelőleg 50 százalékát kell az egyes esedékességi időpontokban megfizetni, ha erre vonatkozóan nyilatkozatot tesznek.

A vállalkozóknak (a 2021. március 15-i előlegfizetési határidőre tekintettel) legkésőbb 2021. február 25-ig nyilatkozatot kell tenniük, ha élni kívánnak az adó felezésének lehetőségével.

Az említett nyilatkozat 2021. januárjától kizárólag az állami adó- és vámhatóságon (NAV) keresztül, elektronikus úton, az erre rendszeresített elektronikus nyomtatványon nyújtható be.

A nyilatkozat alapján a meg nem fizetendő előleg-részlet összegével az önkormányzati adóhatóság a vállalkozó iparűzési adóelőleg-kötelezettsége összegét határozathozatal nélkül csökkenti.

KATA-s adózók esetén a 2021 évi adókötelezettség előírásakor a nyilvántartási rendszerben érvényesítésre kerül a kedvezmény automatikusan, ezért nem kell nyilatkozat készíteniük.

A 2021. évben végződő adóévben azon, a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény szerinti vállalkozó esetén, amely azzal felel meg a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: KKV törvény) szerinti mikro-, kis- és középvállalkozássá minősítés feltételeinek, hogy esetében a KKV törvény 3. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott nettó árbevétel vagy mérlegfőösszeg értékhatár legfeljebb 4 milliárd forint, a helyi iparűzési adó mértéke 1 százalék.

A beszámoló-készítésre kötelezett vállalkozó a 2021. évben kezdődő adóév első napján rendelkezésre álló utolsó, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szerint készített és elfogadott beszámoló, elfogadott beszámoló hiányában a becsült mérlegfőösszeg, árbevétel- és létszámadatok, a beszámoló-készítésre nem kötelezett vállalkozó a 2020. évben végződő adóév árbevétel- és létszámadatai, a 2021. évben tevékenységét kezdő vállalkozó esetén a becsült árbevétel- és létszámadatok alapján állapítja meg a mikro-, kis- és középvállalkozás minőségnek való megfelelést.

A nyilatkozat tartalmazza, hogy mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősül, az 1. § szerinti intézkedés külön kormányrendelet szerinti támogatástartalmának megfelelő összeget jogosult igénybe venni átmeneti támogatásként, és 2019. december 31-én nem minősült az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Atr.) 6. § (4a)-(4b) bekezdése szerinti nehéz helyzetű vállalkozásnak, továbbá – ha azt az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény 1. melléklet 29. pont 1. alpontja szerint nem tette meg – bejelenti a telephelyének címét. Amennyiben a vállalkozó 2019. december 31-én nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak minősült, akkor a (4) bekezdés szerinti nyilatkozatban arról nyilatkozik, hogy olyan mikro- vagy kisvállalkozásnak minősül, amely nem áll az Atr. 6. § (4a) bekezdés c) pontja szerinti eljárás hatálya alatt, továbbá esetében az Atr. 6. § (4a) bekezdés d) pontja szerinti körülmény sem áll fenn.

Gépjárműadó

A gépjárműadóval kapcsolatos adóztatási feladatokat a NAV veszi át.

 A NAV minden érintettnek határozatot küld a fizetendő adóról, az aktuális fizetési határidőkről és az új gépjárműadó-bevételi számláról. 2022-től már csak azok kapnak értesítést a NAV-tól, akiknél valami változás történt, például nőtt a személygépkocsi életkora, és emiatt a gépjárműadó összege csökkent.

 A gépjárműadó első részletét a kapott határozat alapján 2021. április 15-éig, a második részletet 2021. szeptember 15-éig kell befizetni a 410-es adónemhez tartozó, 10032000-01079160 számú NAV Belföldi gépjárműadó bevételi számlára.

 A mentességet, a szüneteltetést és az adókedvezményt is a GJADO „adat- és változásbejelentő lap a gépjárműadó mentesség/kedvezmény/szüneteltetés igénybevételéhez” elnevezésű adatlapon lehet bejelenteni, amely legegyszerűbben az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazással (ONYA) küldhető be a NAV-hoz.

 A 2020. december 31-éig keletkezett, változott vagy megszűnt adókötelezettséggel kapcsolatos kérdésekkel továbbra is az önkormányzati adóhatóságokhoz lehet fordulni.

A gépjármű elidegenítését (adás-vétel), telephely változását továbbra is a Kormányablakban kell bejelenteni mindkettő félnek.

A részletekről a NAV honlapján /https://www.nav.gov.hu/ tájékozódhatnak.

 

Önkormányzati Adóhatóság

 


 


Összes esemény