2024-10-10
Tisztelt Diósd, Homokbánya utcai Lakosok, Vállalkozások!
Mint emlékezhetnek rá, 2023 decemberében Diósd, Homokbánya utcai 600 mm-es ivóvíz-töltővezetéken csőtörés volt. A feltárás során a stratégiai fontosságú ivóvíz-töltővezetéken elvégeztük az állapotfelvételt, amely alapján 160 fm vezeték kiváltását, rekonstrukcióját kellett előirányoznunk a Homokbánya utca 23-tól a 43-as házszámig terjedő szakaszon annak érdekében, hogy a folyamatos ivóvíz-szolgáltatást biztonságos feltételekkel a jövőben is biztosítani tudjuk.
A kivitelezésnek legalább fél útpályás, illetve helyenként egész útpályás munkaterület igénye van, ezért a Homokbánya utca ezen szakaszát (Balatoni út és Völgy utca között) mind az átmenő, mind a buszforgalomtól mentesíteni szükséges. A buszforgalom eltereléséről már intézkedtünk, a buszok szeptember 10.-től járnak az alternatív útvonalon.
A kivitelezéssel közvetlenül érintett ingatlanok megközelítése biztosított lesz, de átmeneti akadályoztatások előfordulnak, ezért, ha nagyobb szállítmányozást terveznek, ajánlott azt nem a kivitelezési időszakra időzíteni.
A rekonstrukciós munkálatok 2024. szeptember 10-én kezdődnek és várhatóan 2024. október végéig tartanak. A munka vállalkozója a Pulzus + Közműépítő Kft.
Pulzus + Közműépítő Kft. építésvezetőjének telefonos elérhetősége valamely felmerülő probléma esetén: Jádi Barnabás +36 20 269 5309
A Homokbánya utca 23 – 43. szám közötti szakaszon, illetve a Gábor utcai becsatlakozástól a 23. számig a napi munkák végzése során útburkolat bontások, vezetékek fektetése miatt az egyes ingatlanokra gépkocsival történő be- és kiállás akadályoztatása felmerül, ezért a kivitelező munkatársai közvetlenül is felkérhetik az ingatlanokat használókat arra, hogy a munkák megkezdése előtt álljanak ki a gépkocsikkal, és a munkaterülettől odébb parkoljanak le, annak érdekében, hogy a bontási, csőfektetési és egyéb munkákat el tudják mielőbb végezni.
A munkaterületen nagyobb gépekkel, eszközökkel fognak dolgozni, így az balesetveszélyes, ezért kérjük a mozgásuk, közlekedésük során fokozott óvatossággal járjanak át, és a lehető legkevesebb időt töltsenek a munkaterület közvetlen közelében.
Bízunk benne, hogy a kivitelezési munkálatok a lehető leggördülékenyebben valósulnak meg. Ehhez kérjük szíves megértésüket, türelmüket és együttműködésüket!
Érd, 2024. szeptember 4.