Heti vészhelyzeti tájékoztató 03.12

Kedves Diósdiak!

 

 

A Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala Népegészségügyi Osztálya tájékoztatása szerint 57 fő diósdi lakos áll, 40 lakcímen kötelező járványügyi megfigyelés alatt az otthonában.

 

Kérem Önöket, hogy tartsák be a közterületen történő kötelező maszkviselés szabályát! Nagyon sokan figyelmen kívül hagyják ezen rendelkezéseket és maszk használata nélkül tartózkodnak közterületen, játszótéren, buszmegállóban. A járvány harmadik hulláma napról napra erősödik és ez mindannyiunk részéről felelősségteljes viselkedést kíván!

 

A Zöldfa Bölcsőde a jelenlegi szabályozásoknak megfelelően továbbra is nyitva tart.

111/2021. (III.6.) számú kormányrendelet rendelet 1.§ (1) bekezdésében foglaltak szerint az óvodában is biztosítjuk a gyermekfelügyeletet.

 

Kérem a szülőket, hogy gyermekfelügyeletet csak a legszükségesebb esetben – különösen munkavégzés, védekezésben való részvétel esetén – vegyék igénybe!

 

Dr. Varga Dániel alpolgármester úr és háziorvos kollégái tájékoztatása szerint a héten a 4 felnőtt háziorvosi praxis 100 fő első oltásra és 30 fő második oltására elegendő koronavírus elleni vakcinát kapott, amely oltások beadása az Egészségházban zajlik. A Törökbálinton működő oltópontban a héten második körös oltások beadása történt. Az oltások szervezése nem önkormányzati feladat így annak üteméről és pontos adatairól nem rendelkezünk információval. Itt szeretném megköszönni az oltási feladatok ellátását végző háziorvosaink és kollégáik áldozatos munkáját!

 

Március 15-e alkalmából ünnepség megtartására nem kerülhet sor, a megemlékezés virágait csendes koszorúzás keretében lehet elhelyezni a Perczel Mór szobornál.

 

Az önkormányzat továbbra is biztosít mosható textilmaszkot az azt igénylők részére. Az igényléseket várjuk az onkormanyzat@diosd.hu e-mail címen vagy a 23/381-783-as telefonszámon jelezhetik munkanapokon hétfőtől csütörtökig 8 -15.00 óra, pénteken 8 -12 óra között.

 

Kérek mindenkit, hogy vigyázzon magára és vigyázzunk egymásra!

 

Tisztelettel:

Spéth Géza

polgármester