Településképi eljárások

A településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény felhatalmazása és kötelezése alapján Diósd Város Önkormányzata a településkép védelméről szóló 22/2017. (XII. 14.) önkormányzati rendeletében (a továbbiakban: Tkr.) a településkép harmonikus alakításának érdekében településkép érvényesítési eszközöket állapított meg. A fentiek szerint jóváhagyásra került, 2018. január 1. napjától hatályos településkép érvényesítési eszközök: a szakmai konzultáció, a településképi vélemény, a településképi bejelentés és a településképi kötelezés.

A szakmai konzultáció Diósd Város közigazgatási területén tervezett építési tevékenységek, reklám közzététel, reklámhordozó vagy azt tartó berendezés elhelyezés, valamint építmény rendeltetés változása esetén az építési és településképi követelményekre vanatkozó szakmai tájékoztatás, értelmezés eseteiben kezdeményezhető - a tevékenység kapcsán megbízott tervező bevonásával -, valamint a Tkr. 34. § (4) bekezdése szerinti (következő idézetben szereplő) esetekben - a Tkr. 35. § (3)-(4) bekezdéseiben előírt, a tervezett tevékenységre vonatkozó dokumentáció benyújtása mellett - kezdeményezése kötelező:
  "a) helyi védettség alatt álló terület, helyi egyedi védettség alatt álló építmény érintettség,
  b) pasztellszínektől eltérő homlokzati szín használata,
  c) szélkerék és napelem, napkollektor elhelyezhetősége,
  d) településképi szempontból meghatározó területen:
    da) új épület építése,
    db) utcai kerítés és kerítéshez kapcsolódó építmény kialakítása,
    dc) meglévő épület tömegalakítását, kontúrját érintő átépítés,
    dd) reklámhordozó, reklámhordozót tartó berendezés létesítése
esetén településképi megfelelés, utcaképi illeszkedés igazolása."
Szakmai konzultáció az alábbi hivatkozáson letölthető, értelemszerűen kitöltött igénylőlap, illetve a kötelező megkeresés tárgya szerint - a Tkr. 35. § (3)-(4) bekezdéseiben - meghatározott dokumentáció melléklet Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatára beküldésével, -nyújtásával, vagy az onkormanyzat (kukac) diosd.hu címre megküldésével kezdeményezhető.
A szakmai konzultációnak nincs díja vagy illetéke.
Ugyanakkor a településképi követelmények értelmezése alapvetően a tervezett építési tevékenység, reklám közzététel, reklámhordozó, vagy azt tartó berendezés elhelyezés, valamint rendeltetésváltozás tervezőjének teendője. A szakmai konzultáció időpontot az előírt, illetve az építési, településképi követelmény értelmezés tisztázására alkalmas dokumentáció hiánytalan benyújtását követő 8 napon belül kell megadni - a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 25. § (1) bekezdése és a Tkr. 35. § (5) bekezdése alapján!

A városi főépítész ügyfélfogadási ideje - nem egyértelmű szabályozás, vagy követelmények tisztázására, szakmai konzultáció keretében:
- személyesen előzetes bejelentkezés alapján (lásd: szakmai konzultáció kérelem adatlap alul!) pénteken 9:00-12:00 között,
- elektronikus levélben bármikor, válasz: kedden és pénteken szintén elektronikus levélként várható.
A szakmai konzultáció időpontja - a kérelem, illetve kötelezően benyújtandó mellékletei hiánytalan beérkezésétől (lásd: előző bekezdés végén!) számított 8 napon belül -, a városi főépítész ügyfélfogadási idejében: pénteken 9:00-12:00 között kerül kijelölésre.

Telekvásárlás előtt, illetve határozott építési szándék esetén már az optimális helyszín kiválasztásához is keressenek meg építész tervezőt, ha az ingatlan tulajdonos, vagy -közvetítő nem tud kielégítő válasszal szolgálni a hatályos építési és településképi követelményekről. Az építész tervező az országos és helyi követelmények között is könnyen eligazodik, emellett neki sem mindegy, hogy a tervezési feladatot egyszerű vagy - pl. a telekadottságokból adódóan - bonyolult körülmények között kell megoldania. Kedvezőbb esetben több időt tud eltölteni az igények és követelmények, építészeti részletek összehangolásával, utóbbiban pedig először a kellemetlen adottságokkal kell küzdenie...

A településképi vélemény kialakítása és kiadmányozása - épitési engedély alapján végezhető építési tevékenység esetén - polgármesteri hatáskörben történik, amit az előzetes szakmai konzultáció, egyeztetés alapján a városi főépítész támaszt alá szakmai állásfoglalásával. Településképi vélemény kérés az alábbi hivatkozáson letölthető, értelemszerűen kitöltött kérelem és a véleményezendő dokumentációnak a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatára, illetve elektronikusan a foepitesz (w) diosd.hu címre megküldésével lehetséges. A településképi véleményezési eljárás illetéke: 3000,- Ft.

A településképi bejelentés tudomásul vétele és annak kiadmányozása - a nem építési engedély alapján végezhető, és nem az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 33/A. §-a hatálya alá tartozó (egyszerű bejelentés alapján végezhető) építési tevékenység, reklám közzététel vagy reklámhordozó elhelyezés, építmény rendeltetésének változtatása esetén - a polgármester hatásköre, amit az előzetes szakmai konzultáció, egyeztetés alapján a városi főépítész támaszt alá szakmai állásfoglalásával. Településképi bejelentés eljárás az alábbi hivatkozáson letölthető, értelemszerűen kitöltött kérelem és a bejelentett építési tevékenységre vonatkozó - szakmai konzultáción rögzített tartalmú - dokumentációnak a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatára, illetve elektronikusan a foepitesz (w) diosd.hu címre megküldésével lehetséges. A településképi bejelentés eljárás illetéke: 3000,- Ft.

A településképi kötelezés a településképre káros hatású építési tervékenység (pl. településképet rontó kimenetelű részleges bontás, 2018. január 1. óta a Tkr. alapján TILTOTT részleges homlokzat, tetőzet átalakítás, felújítás; településképi követelményeknek ellentmondóan létesített, átalakított, takarással kiegészített utcai kerítés, illetve kapcsolódó építmény; közterületi csapadékkezelő, -szikkasztó műtárgy, földmű engedély nélküli eltömedékelés, átalakítás!!!), a fenti eljárások valamelyikének elmulasztása, vagy az eljárásban egyeztetett, igazolt településképi megfelelésnek ellentmondóan végrehajtott építési tevékenység, vagy rendeltetés váltás, illetve azzal összefüggő hiányosság feltárását követően a településképi követelményeknek való megfelelésre irányuló eljárás. A településképi kötelezést a Polgármesteri Hivatal jelzése vagy ott leadott állampolgári bejelentés alapján a Polgármester bocsátja ki - a mulasztás, illetve településképi nem megfelelés súlyával összhangban - a főépítész szakmai álláspontja és az Önkormányzat Képviselő-testülete véleményének figyelembevételével. A jogerőre emelkedett településképi kötelezés előírásainak be nem tartása következtében a Polgármester 50.000-500.000,- Ft-ig, a Képviselő-testület 500.000-1.000.000,- Ft-ig terjedő bírságot is kiszabhat a mulasztás elkövetőjére. A birság többször is kiszabható és adók módján behajtható. A településképi kötelezés eljárás hivatalból indul, így illeték- és díjmentes.


Műszaki Iroda

Elérhetőségek

Polgármesteri Hivatal
2049 Diósd, Szent István tér 1. A épület
Telefon:
+36 23 545-550 /214

Ügyfélfogadás

Hétfő:
13:00 - 18:00
Szerda:
07:30 - 12:00
13:00 - 16:30
Péntek:
07:30 - 12:00

Felelős személy


Vállalkozói klub tagjai, partnereink és támogatóink