3S Karakter Kft. Reklámügynökség

1087 Budapest, Osztály utca 16/18. D.
hatteres_3s.jpg

A cég alapítói 1991 elején döntötték el, hogy önálló reklámügynökséget hoznak létre. A filmgyár és reklámfilmes cégek alkalmazottai voltak, amikor olyan üzleti lehetőségek adódtak, hogy március 11-én létrehozták a Karakter Bt. nevű reklámügynökséget. Több sikeres munka után - vállalkozás biztonsága érdekében - november 20-án a társaság Kft - é alakult, de közben névváltozást is végre kellett hajtania. Így lett a cég neve: S&S Karakter Kft, a cég tulajdonosai után - megkülönböztetve a többi Karakter elnevezésű Kft-től.

Cégünk 1992 őszén, hosszú előkészítés után, megjelentette a Média ÁSZ című kiadványát, amely a magyar média piac átfogó bemutatására vállalkozott. Cégünk az óta is kiadja egyik legsikeresebb vállalkozásaként a Hirdetési Enciklopédiát, amely félévente jelenik meg folyamatosan, és a hirdetési szakma egyetlen átfogó kiadványaként, 2004-től már a Média ÁSZ képviseli hazánkat az Unióban is. Az ügynökség folyamatosan fejlődött, s a kezdeti pár milliósból mára 50 millió körüli éves árbevétel realizálódik. Számokban kifejezve ez évi több mint 60 cég kiszolgálását jelenti, 6 fővel.

Kivitelezőink pedig magas színvonalon, szoros határidőkkel készítik el a végtermékeket. Kiemelt területeink: nyomdai kivitelezés (digitális, ofszet és rotációs), reklámtáskák és csomagolóanyagok, zászlók és reklámfeliratok, ajándéktárgyak.

1998 júniusában, a megnövekedett feladatokhoz mérten, tőkeemelést hajtottunk végre, hogy pénzügyi hátterünk rendezett legyen. A társaság törzstőkéjét 2007. január 15-én immáron hatmillió fölé emeltük. Több fejlesztést is végrehajtottunk az elmúlt évek során.   Tevékenységünkből és lehetőségeinkből kap ízelítőt weboldalunkon. 

Több mint 20 év után úgy döntöttünk, egy új cégben: 3S Karakter Kft folytatjuk tevékenységünket, változatlan tevékenységgel és Önök számára mindig kiszámíthatóan.

A cég vezetését Sallay István és Varga Gyula irányítja!

Nyitvatartás

Nincs adat

Térkép

Vállalkozói klub tagjai, partnereink és támogatóink